Harmincadik rész. *Az álom néha valósággá válik*

A levél elolvasása tényleg nehezemre esett.Most már biztos vagyok abban, hogy odaadtam a szívem egy olyan embernek aki miután összetörte, még kegyetlenűl megkínozta.
Már alig dobog, érzem lassan elsorvadok és meghalok.
Hiába a magyarázkodás, az éveken át tartó bíráskodás, én érzem...én tudom, hogy mit csinált velem, az az ember aki elvette a fél életem.
  Az emberek nem, de az érzelmek és az emlékek beszélnek!
Ez után a rövid kis eszmefuttatás után, visszamentem az ágyamhoz.Elstedtem a laptopomat, a telefonomat és a pénztárcámat.
Bedobtam mindent egy táskába,felvettem egy sortot majd egy pólót.
Előkaptam egy papircetlit a táskámból és ezt írtam rá:
  "Eliza, ne keressetek, ne hívjatok, ne írjatok.Elmegyek, mert jól vagyok, de belül darabokra hullok.
   Európa közepére utazok, ahol nem ismer senki és elbújhatok.
   Szüleim szeretem és nem feledem, téged a szívembe őrizlek, míg vissza nem érkezem.
   Szívem kő, lelkel szikla, nem vagyok más mint egy kőszikla."
Leírva ezeket a sorokat újta ellepték a könnyek a szemem sarkát.
Majd erőt véve magamon a cetlit Eliza táskájába nyomtam majd hátamra kaptam a hátizsákom.
Átszelve a folyosókat az alaksorra vete liftbe szálltam be.
Amikor lementem, utánna továnn lépcsőztem a parkolóig.
 Oda érve elvesztem a rengeteg autó között és kétségbeesetten keringtem közöttük, míg végül kijutottam Beverly Hills legforgalmasabb környékére.
Nem tudtam hova vegyem az irányt.Állitottam egy taxit, és a reptérre vitettem magam.Útközben viszont irányt váltottam.
Haza.Tudtam, hogy senki nincs itthon tehát még összepakolhatok.
Mikor odaértem kiszálltam a kocsiból nem is fizettem.Képzelhetitek milyen pipa lehette a sofőr.
   Berohantam aztán fel a szobámba és egy gyors mozdulattal már két bőrönd tele volr ruhákkal és cipőkkel.Lecipekedtem, újta taxit fogtam és most már a reptérre.
Oda érve jegyet vettem egy Magyarországi gépre.Átestem a csomag ellenőrzésen, meg a szokásos dolgokon.
Felszálltam a gépre.Nem is tudom hány óra volt, gyorsan elszállt.
   Amikor leszálltam és bementem a városba emberek minden hol.
Pesten egy szállodába szálltam meg, de egész nap mászkáltam.
 Flegma emberekből ezrek. Lenéző pillantások százával találkoztam.
Hátulról valaki belémjött, úgy hogy fel is estem.
  Természetesen felsegített a földről, de szemei kikerekedve néztek rám és tekintete gúnyosnak és önzőnek tűnt.
De amikor megszólalt, kedves hangja csak úgy simogatta a lelkemet.
~Szia, bocs az én hibám volt.
~Hello.Á, semmi baj én voltam figyelmetlen.-Mondtam miközben leporoltam magamról a port.
~Horváth Merci a nevem. - Mutatkozott be, majd elnevette magát.
   Ezt 5 perc kínos csend követte amit meg is törtem.
~Én meg...én Hannah Collins. - Dadogtam.
~Angol?! - Értetlenkedett.
~Igen de vannak magyar felmenőim.
~Ohh, értem.-Fogta a fejét miközben a barátnőjére nézett.
     A barátnője tátott szájjal nézett rám és azt dadogta magában, hogy "Ő az"
~Ki az ? - Kérdeztem rá.
~Te nem Harry Styles barátnője vagy?De tuti az vagy.
~Én nem, bocsi összekeversz valakivel. - Kamuztam egy sort ami per pillanat igaz volt.
~Ja asd..akkor hülye vagyok. - Mondtam a szemöldökét ráncolva.
   Én csak álltam ott mosolyogva majd Merci odéblépett, elkaptam a csuklót és odépp taszigált.
~Tudon, hogy te voltál Harry barátnője, pszt kussolok, de ma nálunk alszol azt puszi.
   Majd vissza ráncigál és nyomott az arcomra egy puszit.
Egy új barátság kezdete? Talán *-*