Harminchetedik rész *Az álom néha valósággá válik*

Ez a tanács, jó tanács.Annyiszor törte már meg a szívemben lévő boldogságot, hogy már meg sem lepődöm.De ez a mondat, hogy csak "kúrásra vagyok jó" kitette magáért.Micsoda egy Harry Styles.Eliza látta rajtam a feszültséget, de csak tagadtam.Egyszer csak lentről fura hangokat hallottam, hát lementem.A második lépcsőfoknál járva, kiabálásra lettem figyelmes, méghozzá anyu segélykiáltására.
   Úristen! - Csúszott ki a számon, mikor megláttam Caroline Flack médiaszemélyiséget egy konyhakéssel a kezében, mely anyára szegeződött.Szívem a torkomban dobogott, hogy mit is képzel ez a vén nyanya, aki  egy 15 évvel fiatalabb sráccal járt, és meggyanúsítja az én anyámat, hogy Harry-vel kavar.Becsület szavamra megállt bennem minden.Caroline arcmimikáját az őrület és a bosszúvágy jellemezte.Érett nőhöz való viselkedés, konyhakéssel rohangálni más házában.Szép!Harry megszeppenve állt ott mintegy kisgyerek, aki nem találja az elveszett játékát.Közbe sem avatkozott, hogy segíteni próbáljon anyán.Nem is baj, nem vártam el tőle.De el vártam volna, mindegy.
 Óvatosan odasétáltam Caroline mellé, aki nem tágított.
~Caroline, te nem Hannah-t keresed véletlenül? - Kérdeztem rá szemérmesen, mint aki tudja mit akar csinálni.
~De.Miért? - Kérdezte elvetemült hangon.
~Én vagyok az, Hannah Collins.
      A dühe tovább kerekedett. Egy gyors mozdulattal félrelökte anyát, és felém közeledett.
Lassan, de biztosan elkezdtem menni a bejárati ajtó felé ami nyitva állt.
Kiléptem rajta.Megvártam míg Caroline is kiér, majd visszaszaladtam a házba és rácsuktam az ajtót.A hátsó ajtóhoz is rohantam, de az már csukva volt.
  ~Huh, ezt is megúsztuk.  - Mondtam nyugodt hangon és anyához fordultam.
 ~Jól vagy anya?
~Igen Hannah, köszönöm. - Válaszolta, majd tovább készítette a félbe hagyott vacsorát.
   Én kifújtam a bent maradt feles levegőket és Harryt csuklón szorítva, behúztam magammal a lenti mosdóba.
~Harry én, figyelj.
~Hannah sajnálom, de nem tehettem semmit.
 ~Harry, ahogy twitteren is írtad legyünk csak barátok.
~Miről beszélsz Hannah?Mikor írtam én neked ilyet? - Értetlenkedve rázta a fejét.
~Ja és a "te csak kúrásra vagy jó" erre sem emlékszel? - Vontam kérdőre,  majd bele ültem a kádba.
~Én ilyet írtam volna? - Kérdezett rá.
   Jó még én sem tudom biztosan, hogy ő írta, de az ő twitteréről jött.
~Hát Harry, nem te voltál?
~Hannah és tegnap óta twitterhez sem ültem. Talán?!
~Talán mi,nyögd már ki?
~Caroline.
~Harry nem baj.Spongyát rá. Én azt javaslom, tényleg legyünk csak barátok. Neked is könnyebb, nekem meg főleg. Így a legésszerűbb ;). Ezt mind a ketten tudjuk.
    Barátok?
~ Igen Hannah, barátok.
   Megöleltük egymást, és már is nagy kő esett le mindkettőnk szívéről.
És ismerős hangok törték meg a csendet.
   Kiléptem a mosdó ajtaján és leesett az állam.
Merci, Panni, Detty ott álltak a nappaliban.Hű, de meglepi. Harry és Merci pillantása ahogyan összeért, és már 5 perce szorosan bámulták egymást, akkor tudtam, hogy ez szerelem.
Panni máris a nyakamba ugrott, és amikor meglátta a többit srácot akik lejöttek az emeletről, szorosabban ölelt át, mint valaha.Éreztem, hogy fontos vagyok neki, de ha nem is én, akkor a fiúk akiket viszont nem csak rajongásból imád.Sok puszival fogadta őket.
Niall szeme valahogyan megakadt Pannin. Detty pedig szinte vonzotta magam után Liam barátomat, mint egy kiskutyát.Igen, szép az élet valakinek.
  Boldog voltam, hogy akik itt vannak és a barátaimnak nevezhetem őket boldogok és így én is átérzem azt amit ők.Ez a legjobb az igazi barátságokban.Hogy bármi is van, örökké tartanak.Akár happy, akár depi.
       Merci és Harry 30 perce az egyik sarokban gubbasztott. *Irigy fej*
Á, nem :DDD ...Szépek együtt és még egymásra is találtak. Ki tudja talán összejön.
A nagy dumagépek hangja egyszer csak elhalkult.Mindenki a lépcső felé nézett.
Arcukon merő idegesség és ijedtség.A hallgatás, tettekben nyilvánult meg amikor megláttam, édesanyámat a földön fekve. Gyorsan odamentem hozzá.Gyenge légzés, lassú pulzus.Ha így látja a gyermek az anyját, szíve biztosan ketté hasad.
   Remegő kézzel de hívtam a 911-et, akik 5 percen belül már kint voltak.Mentőben próbálták stabilizálni az állapotát ami néhány gyógyszer után, a rendes kerékvágásba került.
  Arcán könnycseppek hulltak, ahogyan az enyémen is.Beérve a kórházba, már beszélt is hozzám, de gyenge volt.A rá állított doktornő, rögtön elkezdett különféle vizsgálatok csinálni, hogy kiderüljön mi volt az oka a hirtelen rosszul létnek.A többiek megérkezése után, anyának be kellett feküdnie éjszakára megfigyelésre.
Már az orvosok tudták, hogy mi a probléma,  de egy szót sem mondtak.Amikor apa megérkezett, fájdalmamban és tehetetlenségembe hozzá bújtam és szorosan öleltem, míg majdnem "megfúlt".
   A többiek sápadt pofával ültek a váróterem összes sarkában, arra várva, hogy valami biztató hírt kapunk.
De nem.
   ~Hol vannak Mrs.Collins hozzátartozói? - Kérdezte megkomolyodott arccal a Dr. nő.
  ~Én a lánya vagyok Hannah. - Válaszoltam.
  ~Én pedig a férje Nick.  - Válaszolta apu, egyre idegesebben.
~ Szóval kedves Hannah és Nick, Mrs.Collins rákos.
Megállt körülöttem az idő.Lefagyott a tekintetem.Megállt az eszem.És tovább hasadt a szívem.
       *3 héttel később*
Az elmúlt három hetet, kín és szenvedés övezte.A kemoterápia végleg tönkre tette anyámat.
Ahogyan látom kihullani a haját és látom, hogy egyre soványabb és gyengébb a sírás fojtogat.
  És a tudat, hogy pár napon belül meghalhat, széttép és szétszed legbelül.Elgondolkodva mi lesz nélküle és hogy lesz e többé őszinte mosoly az arcomon, fáj.Június 29 van és a nyár még javában előttem áll.
Csak az a kérdés feketében vagy színesben élhetem át?!
                                                             Július 1 
                                 Fekete nappalok, fekete éjjelek, 
                      fekete álmok, fekete érzelmek. 
                      Fekete hajnalon feketében ébredek, 
                      fekete utcákon feketében lépkedek.