10. rész *Az álom néha valósággá válik*

Reggel a plafont bámulva nyitottam ki a szemem. Balra nézve megláttam magam mellett Harryt.

Fogtam a fejem rendesen. Becsuktam majd újra kinyitottam a szemeim, hátha félre látok és nem lesz mellettem Harry, de nem így volt. Óvatosan felültem az ágyról, csendben leléptem, hogy ne ébresszem fel Harryt. De nagyon morgott és inkább visszafeküdtem. Kétszer biztos hasba vágott forgolódás közben. Amikor már 1 órája vártam, hogy kinyissa a szemeit és feleszméljen nagyon untam. Bementem a konyhába, kivettem egy fazekat a szekrényből, megengedtem vízzel és ráöntöttem.

~Hé, ne bántson kérem! - Ordított fel.

~Nyugi, csak én vagyok. - Mondtam, majd sorba felébresztettem minden hétalvót, mivel 2 óra múlva indul a gépünk párizsba.

   Mindenki csak nyöszörgött és másnapos fejjel pislogott rám. Felinvitáltam mindenkit, sorba mentünk a fürdőbe, sorba öltöztünk fel, összepakoltunk és  fáradt sóhajtások hagyták el a szánkat.

~Micsoda nap. - Sajnálkozott Louis.

~Micsoda éjszaka! - Nevetett fel Harry miközben, heves pillantásokat vetett rám.

   Zayn és Amber ott nyalták falták egymást, anélkül, hogy Zayn azt mondta volna, hogy vége. Igazából már nem hiszek a mesékben, elegem van az összetört szívekből, amit happy követ. Liam komoran nézett rám aztán Zaynre, aztán megint rám és megint Zaynre. Gyanús volt ez nekem. Felpattantam a bőröndömről és mély levegőt véve, végignéztem a többiek búskomor arcán és elkezdtem lelkesítő beszédet tartani.

   ~Mikor azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok,akiket szeretek mindenki sorban elhagyott. Gondolkodtam mi az,ami megér egy harcot,hogy újra lássak a tükörben egy boldog arcot..!..!..!

Kezdtem  a hegyi beszédem.Nem akartam én monológot, de az lett belőle. Mikor már háromnegyed órája mondtam, meg mondtam én is belefáradtam. A szemem sarkából néztem a tekintetüket.Valaki unottan ült, valaki a szemgolyóit tornásztatta, valaki pedig bámult ki a fejéből tudatlanul.Idegesen hallgattam a torok köszörüléseket és a toporgó lábak hangjait, a szél miatt nyikorgó hangot adó ablakokat az erkélynél. Egyre feszültebb és feszültebb lett a hangulat.

 Louis-on szaporán folytak le az izzadságcseppek, Harry állandóan a kezeit dörzsölte, Zayn a haját túrta állandóan. Liam pepsit ivott, Niall pedig már a negyedik zacsi mazsolát tömte magába.

És a barátságok örökre szólnak.Nem teheti tönkre semmi az egymás iránt érzett szeretetet. És igen, néha azt szeretném, hogy a"Vigyázat törékeny" felirat legyen a homlokomra írva.És nem kell unott pofával bámulni rám, ha valami nem tetszik, itt lehet hagyni. .

Ismerős helyzet? Egész végig azt állítod, makacsan, naivan, hogy te nem vagy bábu, te nem vagy porcelánbaba, akit csak úgy lekaphatnak a polcról, ha épp ahhoz van kedvük.Te szabad embert vagy, azt csinálsz amit akarsz. Érző szívű, lelkű egyén, akinek igenis érzelmekre van szüksége.Csakhogy ez nem ilyen nagyon sok helyzetben. Lehet, hogy még akkor is ezt mondod, amikor már nem hogy porcelánbabaként, de még rongybabaként sem kezelnek. - Folytattam tovább.

~Honnan tudod, hogy valaki szomorú, miközben mindig mosolyog? - Kérdezte kíváncsian Niall.

-Csak egyszer nézz rám akkor, mikor nem beszélek senkivel, egyedül ücsörgök egy padon, rengeteg emberrel körülvéve.

Ha mosolygok, akkor valóban boldog vagyok, de ha csak szomorúan bámulok magam elé, tudni fogod a szemembe nézve, hogy milyen magányos is vagyok valójában. 

   Már inkább olyan arcokat láttam magam előtt akik belegondoltak, abba amiről már egy órája papoltam.Lehet, hogy unalmas volt, de igaz.

~Indulhatunk! - Vágtam rá egy kevés hezitálás után.Felkaptam a hátizsákom a hátamra, a táskán a kezembe vettem, a bőröndöm meg húztam magam után. Mindenki összekészült és szedte a cókmókját. A liftnél mindenki befért majdnem.Kivéve én és Zayn.

~Uppsz. - Sziszegett Liam.

~Nem baj, én majd sétálok. - Hajtottam le a fejem és elindultam a lépcső felé. Zayn is jött utánam.

~Hallod Hannah..- Kezdte mondatát. ~Én nem tudom mi volt éjszaka, de azt tudom, hogy khmmm..megcsaltalak. -Nyögte ki nehezen.

~Én is! - Mondtam utána gyorsan a tekintetét kerülve. 

~De én nem csak csókkal. - Folytatta magyarázkodását. 

~Én sem. - nevettem fel.

    Felhúzta a szemöldökét és szája mosolyra húzódott. ~Szóval mi nem vagyunk egymáshoz valóak. - Motyogta magában szemeit lesütve és a lépcsőfokokat bámulva.

~Hát nem. - Sóhajtottam egy hatalmasat. 

~Zayn neked is és nekem is megvan valahol a mások felünk. Hidd el boldogok leszünk, csak nem most és nem egymással.A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Tudod, az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktől, ezért kettévágta őket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük. - Folytattam egy kis filozófiával. 

~Barátok? - Nézett rám kérdően. 

~Azok! - Mosolyogtam rá őszintén.

~Hannah, you fine? - Kérdezte halkan, majd közelebb jött és egy baráti öleléssel tudatta velem, hogy semmi ok a pánikra.

~I'm fine.I'm just not happy. - Súgtam a fülébe lágyan.....(!)