11. rész *Az álom néha valósággá válik*

Hátat fordítva  a múltnak, szemeimet a padlóra szegeztem. Elindultam lefelé, ahol már vártak engem. Kiérve megcsapott a meleg hűs szél és szemeimbe a napsugarai erősen belevésték magukat.Amikor megláttam a fekete limuzint előttem sóhajtottam egyet és utoljára  hátrapillantottam. A hatalmas szállodát nézve és meglátva a lakosztály ablakából kihajoló Harryt és Zaynt rám törtek az éjszaka emlékei. Bólintva rájuk a fejemmel beszálltam a komor, fekete színű limuzinba. A csajok már izgalomban voltak, hogy mit rejteget számunkra Párizs, a szerelem városa. Igazából nem értettem miért nem velünk jönnek a fiúk, de rájuk hagytam. Mi mehetünk repülővel, ők meg nagyba helikopterrel. Na szép. - Fintorogtam magamban. Mikor megérkeztünk nagyon sok lány lepte el a váró termeket és a bejáratot.A motor leállta után nem mertünk kiszállni hisz körbevették a limuzint és "I love One Direction"-ös táblákkal ütögették a kocsi oldalait.Paul kiszállt és arrébb vezényelte a sikítozó lányokat, hogy kitudjuk szabadulni és elérjük a gépet. Danielle és Eleanor voltak az elsők akik elhagyták az autótót és láttukra hangosabb sikolyok törtek elő, gondolom azt hitték, hogy a fiúk is itt vannak. De amikor már mind elhagytuk a limuzint, lányok ezreinek lefagyott az arcáról a mosoly. Szétszéledve anyáztak és trágárkodtak. Megértem, hisz a srácokért jöttek ide és minket kaptak. Mulattam is egy sort magamban.
Magunk után húzva a bőröndöket, Paul utunkra hagyott és visszament a fiúkhoz. Odatolakodtunk az emberek elé az ellenőrzéshez és szerencsére nem haltunk meg. Negyed óra alatt el is készültünk, már csak leültünk a váróba, ahol 60 percet kellett gubbasztanunk. Mindenki máshogy töltötte el ezt az időt. Én olvastam, Danielle és Eleanor ott csicseregtek, miközben körmöt pingáltak. Eliza és Ash dúdolgatott és szívecskéket rajzolgatott a levegőbe mint valami kisgyerekek.
~A legjobb bosszú?Mosolyogj, nevess, legyél boldog és ne hagyd nekik, hogy tudják, hogy fáj.  - Mondta egy kellemesen mély hang, a kezemben lévő könyv címét felolvasva, majd leült mellém a komor, szürke színű székre.
~Simon? Simon Cowel? - Kérdeztem rá.
~Igen Hannah, jól látod én vagyok. - Válaszolta mosolyogva.
~Hogy kerül maga ide? - Vágtam rá szeppenten.
~Tegezz. - Szögezte le előbb. ~Most itt voltam pár napot és megyek haza. - Válaszolta finoman. ~Miért sírsz mindig? Nem értelek! - Mondta határozott és választ váró szemekkel nézett rám.

~Ami a legjobban fáj azt sosem érted!

Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból,  és nem érted.

Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted miért hull a könnyed, nem érted ,miért.

Most szakadj meg szív, mosd el véreddel a fájdalmat!Igen, hisz itt már csak a vér és a könnyek segíthetnek! 

És amikor végre megfordulsz, hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port, valami mindig visszahúz.

Mintha éreznéd, miközben összeomlassz,  hogy ezen a halott helyen még itt a béke, még itt rejtőzik, csak meg kell találni, fel kell kutatni! 

Reménykedve állnál neki, hogy összeszedd  magad, hogy megtaláld az igazi......az egyetlen igazi lelki megnyugvást, ami vigaszt ad. Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot..eltört. 

Benned is eltört vele valami.

És akkor sírni kezdesz! - Magyarázkodtam neki. 

~Csak várj...várd ki, míg rájön, hogy rád van szüksége. Mert rá fog jönni.

Amikor bemondták, hogy indul a gép, felkaptam a fejem, bevágtam a könyvet a táskámba és rohanni kezdtem.De megtorpantam. Visszafordultam és visszaszaladtam Simonhoz. Szorosan megöleltem és vállaiba bújtam.Miután felemeltem a fejem Harry és a többieket pillantottam meg befelé sietve. Megálltam Simon előtt, aki meg simogatta az arcom és azt mondta:

 ~Eredj.

Engedelmesen tovább is álltam mikor már Danielle hangját is hallottam, hogy siessek. Hátam és kezeimbe kaptam a cuccaimat és visszasiettem utánuk. 

~Huuhh. - Sóhajtottam fel. 

  *Zayn szemszöge*

~Miért nem mész utána és miért nem mondod meg, hogy szereted? - Böktem oda oldalból Harrynek.

~Jajjh Zayn bárcsak ennyire könnyű lenne. Elrontottam mindent és nem tehetem jóvá. Tudom, hogy soha érted, soha nem fog megbocsájtani és soha nem fog pasiként rám nézni csak egy barátként vagy egy idegenként. - Mondta felháborodva, mint ha én lennék az oka. 

~Csitt. Nyugi már. No para Just laza. - Csitítottam lejjebb.

~Oké, oké. -Vágta rá és Hannah után futott. 

         ~Hannah, várj! - Ordított utánam Harrry. 

         ~Halkabban nem lehet? - Kérdeztem rá. ~Mindenki ránk figyel. - Folytattam tovább.

         ~Bocs! - Nézett körbe huncutan. 

~Most félek. - Mondtam csendesen. 

~Most meg mitől? - Kérdezett furcsán. 

~Attól, hogy egyszer rájössz, hogy mégsem vagyok olyan jó, mint gondoltad.Hogy még sem vagyok olyan szép, kedves lány mint akibe beleszerettél.Régebben azt mondtad, sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán szóba állok veled, de mégis együtt voltunk/vagyunk.Én az szerettem volna/ azt szeretném, hogy életünk végéig tartson ki ez a kapcsolat, eddig azt mondtad te is így akarod.De már nem szeretsz annyira, mint régen és nem vagy hálás, hogy vagyok neked. Régen annyira természetesnek vettem, hogy vagy nekem, azt hittem ez örökké így lesz, mert szeretsz és sosem hagysz el bármilyen hibát is követtem/követek el.De ez nincs így, jobban kellett volna vigyáznom, jobban kellett volna, hogy szeresselek, lehet, hogy most én hiába szeretlek mindennél jobban, te már nem így érzel.És mi lesz velem ha már nem szeretsz, ha azt mondod legyen vége?Akkor én mihez kezdek, hisz te vagy a mindenem, és ha te elhagysz tényleg semmim sem marad majd.Na pont ettől félek, hogy egyszer azt mondod, nem szeretlek már, nem akarok veled lenni többet, na ez a nap lesz az én életem vége! - Magyaráztam neki, már megint könnyes szemekkel. 

~Mondhat bárki bármit, én szeretlek! Lehet, hogy sokszor megbántottalak.Lehet, hogy nem illünk össze.Ez egy se veled, se nélküled kapcsolat.És igen, többször kimondtunk, hogy már vége...De végül mégis mindig egymás karjaiban találjuk magunkat.Mert szeretlek! És nem érdekel, hogy ki hisz bennünk, vagy ki van ellenünk. Nem számít, hogy bolondnak tartanak.Nem számít semmi, csak te és én. Csak az számít, hogy szeretjük egymást. És jöhet millió akadály, tudom, hogy azokon is túllépünk majd, mint ahogyan eddig is tettük. Annyi mindenen mentünk már keresztül, és ez tesz minket erőssé. Mert szerelmünk legyőzhetetlen! - Mondta nagy átéléssel, ami nem csoda, jobban el is kezdtem szipogni. 

~Harry én szeretlek. De, hogy ha azt akarom hogy légy boldog akkor hagylak menni. Előttünk az élet. Én még nem állok készem rád és te se rám. Legyünk boldogok egymás nélkül, hidd el a szerelem...az igaz szerelem egyszer ránk is ránk talál.