18. rész *Az álom néha valósággá válik*

Sziasztok :) Tudom, sokat késtem és az elkövetkező 4 napban sem lesz rész, de most felraktam. Lehet, hogy ma még rakok egyet és akkor az úgy korrekt lesz. Köszönöm a kitartást :) 
5komi után lesz rész de most már tényleg, az előzőnél sem volt meg, most már ha nem lesz meg nem rakok részt ez nekem fontos.Megértéseteket köszönöm♥!

4 órával később.
~Az ujjam. -Sikítottam fel. ~Muszáj  mindig ide rakni ezt a nyavalyás tűpárnát? -Nyavalyogtam, bőröndöm fogantyúját betolva a helyére.
~Beletenyereltél? -Kérdezte Mrs. Payne
~Ühüm. -Hümmögtem.
Mosolygott vissza rám Liam anyukája kedvesen és visszaindult a konyhába.
~Spagetti jó lesz? -Kiáltott
~Hogy ne! -Mondtam vissza.
~Lalalalalala.-Sétálgatott lefelé a lépcsőről Eliza, fütyörészve.
Furcsa dübögő hangokat hallottam. Felpattantam a kanapéról és megláttam Elizát gurulni.
~Hé, jól vagy? -Szaladtam oda.
~Aha. De fentről hangokat hallottam. Lehet csak képzelődöm, de nézzük meg. -Mondta.
~Oké. -Bólintottam. ~Pillanat és jövünk Karen. -Szóltam vissza Liam anyjának ha esetleg keresne.
Felmentünk vissza.
~ A padlás szobában? -Néztem kérdően Elizára, majd óvatosan megérintettem a kilincset.
Lenyomtam. Nyikorgott az ajtó, miközben nyitottam kifelé.
Morgó hangokat hallottam a komor, sötét és félelmetesen hideg, hátborzongató szobából. A sarokba valaki ült. Nem tudom ember vagy épp állat, de mozgott és lélegzett.
~Grrrrr...-Jöttek ki a hangok belőle.
~Hannah, szerintem..- Kezdett bele Eliza.
~Shhhhh. -Csitítottam el.
Egy aranyos, labrador kiskutyus szaladt elő a sarokból, majd eldőlt.
Aprócska nyakából ömlött a vér, már csak nyüszített.
~Az Istenit! -Kiáltottam fel és becsaptam az ajtót.
 ~Ide többet soha, vili? -Kérdezve, parancsolt Eliza.
~Az már biztos :) -Válaszoltam mosolyogva.
Lementünk vissza az étkezőbe ahol már mindenki jó ízűen falatozott.
~Minket meg sem kell várni? -Viccelődtem.
Mindenki nevetett és tovább evett.
~Na szép! -Folytatta Eliza.
Mi is leültünk és szedtünk ebből is, abból is, de úgy, hogy a desszertre is hagyjunk helyet.
~Csokitorta! Nyami! -Nyalta meg száját Niall.
~Hagyj nekünk is! -Mondta Louis átölelve Eleanort.
Miután elfogyasztottuk azt az isteni finom tortát, kivonultunk a medencéhez.
Én szépen leültem a medence mellé, török ülésben.
Felnéztem az égre és épp néztem ahogyan a nap és a felhők  megszokott csatájukat vívják egymással.
A  zordabbnál-zordabb felhők magukba szívták a gyönyörűen sütő napot és elsötétült minden.
Aztán pedig vissza minden a régi kerékvágásba.Lassacskán előbújtak a felhők alól a kis napsugaracskák és újra melegség költözött a városba.
Előkerültek a régi gördeszkák, görkorcsolyák, biciklik, Liam játékai.Mindenki, rajtam kívül elmesélt néhány történetet gyerekoréból, hogy milyen rosz is volt akkor. El is mosolyodtam néhány sztorin.
~Ó én olyan vad voltam, hogy megpróbáltam megfolytani az aranyhalam. -Mondta elfogultan Louis.
~Az semmi! -Vágta rá Niall. ~Amikor öt éves voltam, beleültem a nagybácsim esküvői tortájába. -Nevetett fel mindenki.
Hallottam félfüllel a jobbnál-jobb történeteket. Semmi kedvem nem volt ott jó pofizni velük, hisz csak egy kérdés járt a fejemben egész délután.
Ma van a szülinapom és egy árva lélek sem tudja.Elfelejtették.Jó, tudom nem olyan nagy gáz, de annyira nem jó érzés, hogy Eliza is, akivel pelenkás korunk óta együtt sírunk, együtt nevetünk, elfelejti.
És az apám.Ő sem hívott, sőt nem is írt. Az életem kész katasztrófa.Rázogattam a fejem ott még egy darabig, aztán meguntam az ott gubbasztást és belláttam, jobb ha hazamegyek.
Felálltam és szépen csendben elindultam a házba vezető ajtó felé.
~Hé Hannah hová mész? -Kérdezett rám Liam.
~Ömm.Csak be...(...) -Mutattam két ujammal az ajtó felé és tovább mentem.Nem igazán figyelt rám senki. Karen sürgött-forgott a konyhában észre sem vett, csak simán fogtam a bőröndömet és kisétáltam világotlátni.
Elsétáltam a reptérig, hiszen nem volt túl messze. Vettem egy Hillsbe szóló jegyet és átellenőrzés után már fel is szálltam a járatra ami egyenesen haza vitt.Közbe próbáltam nem a fájdalmakra és nem a elmúlt 1 évre gondolni, de sosem ment az elfeledés.
Közben bedugtam fülembe az mp4-em és kedvenc számom hallgattam. Ami egyszerűen gyönyörű jelentést hordoz magával.Szívhez szóló és megható, az ember könnye kicsordul.Az enyém meg pláne.

Én esküvői ruháról még álmodni se merek ahogyan most állok. Lelkileg mondjuk Jill nénikém hamvaihoz hasonlítanám magam, aki 5-6 éve már a padlásunkon porosodik, egy különleges ember által készített edényben.Senkim nincs, aki boldoggá tenne.

Szívem szabadon fog szállni a kék égen repdeső madarakkal együtt.

 Fehér ruhám a ruhaszalonban marad és egy másik lány szívét fogja majd boldogítani a szerelmemmel együtt.