23 rész. Cím: Féktelen félelem (Part II)

*8 órával később* 
Behúzódva a sarokba, felhúzott térdekkel, hallgattam az óra ketyegését várva, hogy történjem már valami. Kezeim kötéllel átkötve, csak úgy mint a lábaim. Szám, le ragasztva.Szemeimmel néztem csak jobbra-balra, le és fel, a többiekre majd apára. Szívem egyre hevesebben dobogott, pulzusom is vetekedett vele. Homlokomról folyt a víz és akár a könnycseppek úgy hullottak végig, egyre piroslóbb arcomon. Talán könnycseppek is voltak? Nem tudom!
~Jól vagy? -Kúszott odébb Eliza, akinek keze-lába, szája szabad volt. Ráztam a fejem, ami a nemre vallott.
Lecsuktam szemem és próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült. Eddig nem voltam fóbiás, de mostantól utálom a bezártságot. Szerintem nem csak én voltam az egyetlen ember aki ebben a szobában arról gondolkodott, hogy-hogy jusson ki innen. Hát lehetetlen volt számomra az a képlet, ami ezt megoldja.
I'm  broken, do you hear me?
I'm blinded , 'cause you are everything I see, 
I'm dancin' alone, I'm praying, 
That your heart will just turn around.      - kezdett el énekelni Liam, és hangja lelkemnek a megnyugvás volt.
~Pofa be, selyemfiú. -Förmedt rá a férfi Liam-re aki a helyett, hogy felkapta volna vizet, tűrt.
*10 órával később*
~Én már teljesen feladtam. -Hallottam oldalról Danielle mondatát. ~Ez a pokol. Nem bírom tovább. -Nyöszörgött, majd olyan romantikusan átölelte Liam-et.
~Megértem Danielle, de nézz csak Hannah-ra, beszélgetni sem tud, velünk mert az a rohadt....-Vette csöndesebbre hangját Niall. ~Az a rohadt beragasztotta a száját és összekötözte őt, úgy hogy inkább ne siránkozzunk, hanem örüljünk, hogy szabadon vagyunk. Erősen bólogattam Niall mondatára, amin mindenki röhögött is.
~Igaza van Niall-nek! -Vette keményre a figurát Zayn.
~Gyere csak kislány! Rántott fel a kezemtől fogva az egyik férfi, és bevonszolt a lenti fürdőszobába. Lehúzta számról a ragasztó szalagot és megcsókolt. Kapálóztam és nem hagytam egy helyben a fejem.
~Hé, nyugodj le. -Nézett dühösen rám.
~Teljesen megőrültél?  -Tegeztem le, mivel egy 18 év körüli srác állt velem szemben.
~Kívánlak. -Szorított közel magához.
~Én nem! -ordibáltam, hogy hallják. Csak kérlek oldozz ki. -Esedeztem neki.
~Ha megteszed amit kérek, bármit megkaphatsz. -Ajánlotta fel a srác.
~Miért vagytok itt? Mit akartok? Ki a másik pasas? Ki vagy te? Hol laksz? Hogy hívnak? -Vágtam hozzá milliónyi kérdést a válaszra várva.
~Én nem akartam ezt. Nem akartalak bántani, csak nekem jó murinak tűnt az elején, most már nem. Pénzt akarunk, hisz apádnak van egy hatalmas bankja, tele pénzel. Erre még nem gondoltál? -beszél őszintén a srác. ~Josh vagyok, ő a testvérem Mark, a harmadik pedig az unokatestvérünk Jim. ne félj nem bántunk senkit. -Hullott le arcán egy könnycsepp. Letöröltem könnyeit, és tovább beszélgettünk, miközben eloldozott.
~Köszönöm. -Nyomtam halkan arcára egy puszit és kimentem a többiekhez.
~Elengedted? -Ment be idegesen Mark, és becsapta az ajtót, úgy, hogy a szívem is beleremegett. Nem tudtam mi lesz, talán képes megölni a testvérét azért meg kikötözött?!
~Azt hiszem, nagyon félek. -Súgta oda Eli, Niall fülébe.
~Nem lesz semmi baj, megígérem. Az életem árán is megvédelek érted?! Te vagy a mindenem és szeretlek..És ha veled történik valami én meghalok! -Mosolygott Niall, miközben kisimította Eliza haját gyönyörűen kéklő szemeiből. Nekem csak egyszerűen örült a szívem, hogy szerelmesnek látom a legjobb barátnőmet, egy olyan srácba aki mindent; szó szerint mindent megtenne érte. Most érzem igazán, hogy már elengedhetem őt. Nem kell tovább fognom a kezét, nem kell segítenem neki. Hisz van egy igaz emebr, aki ezt megteszi helyettem.
~Hé, srácok! -Szóltam fel hangosan. Felálltam a sarokból, kifújtam a bent ragadt fölös levegőt, és sóhajtottam  egy jó mélyet. ~Figyeljetek csak, rám. Ne féljetek! Nem kell! Jó, igen tudom, hogy mind veszélyben vagyunk, de mégis biztonságban. Eliza fél, de ott van neki Niall, aki megnyugtatja. Dani és Liam is ott vannak egymásnak, El és Louis is csak egymásért élnek. Itt van az apám, aki miattam fél, itt vagyok én aki Harryt és az apját védi. Mind félünk valamitől. Én bármire képes lennék mindegyikőtök épségéért.Halljátok! -próbáltam lelket önteni mindenkibe.
~Tudod mit Hannah? -nézett rám kérdően Louis. ~Szerintem kurvára nem számítunk neked. Az apád se. Nem kellenek a süket szavak. Jól tudom, hogy semmit sem tennél meg értünk. ~SEMMIT! - ordított a szemembe Louis, mint egy vadállat. Mintha nem is ő lett volna. Vérig sértett, a szívemig hatoltak bántó szavai. Nem értem mit tettem ezért, hogy ezt érdemeltem. Csak úgy sütött belőle a düh.
Lehajtottam előtte a fejem és máris hullottam a könnyeim.
~Hannah én, nem.......nem úgy értettem. - dörzsölte homlokát tenyerével. Majd próbált átölelni, de ellöktem magamtól és mélyen a szemébe néztem!