24.rész Cím: Még nincs vége!

 Amikor elmélyülten bámultam mélykék szemeibe, akkor rájöttem, hogy talán nem kellett volna ennyire mellre szívnom. De nem ment..Hisz imádom Louis-t ezek ellenére is. Csak, annyi sokszor megkaptam már tőle, hogy minden miattam, hogy néha kezdem azt hinni, hogy fikarcnyit sem jelentettem neki, soha. Pedig volt, hogy az életem múlott rajta, de mindig megbocsájtottam...mindig. Most két árva könnycsepp folyt végig az arcomon, amit egy szempillantás alatt le is töröltem.Bólintottam rá egyet és oldalra vonultam, de sajnos már nem tudtam magam tartani. Összeroskadtam.Sírtam, nem...Inkább rimánkodtam.
~Te jó ég.Jól vagy? -Szaladt oda mellém El.
~Igen, csak hagyj békén. -Löktem el magamtól.
~De én..Csuklott el a hangja. 
~Nem te tehetsz róla. -Fordultam el és leültem a lépcsőre.
Egyre jobban zokogtam, de nem akartam beszélni senkivel. Megembereltem magam, letöröltem a könnyeim és berohantam a konyhába.Kinyitottam a hűtőszekrényt és az összes ennivaló kaját, kiszedtem a pultra. Mindenki bámult rám, hogy miért csinálom ezt. Rengeteg szendvicset csináltam, kávét főztem és kiszedtem az üdítőket. 
~Mit bámultok ennyire? -Kérdeztem meg tőlük. ~Gondolom nem csak én vagyok éhes! -Nyomtam az utolsó szendvicset Louis tenyerébe. ~Tudjátok én nem fogok ezek miatt a férgek miatt éhen halni. Már ha úgyis meg kell halni,  legalább nem éhen fogom az megtenni. -Ülten le a konyhában az egyik bárszékre és majszoltam tovább a szendvicset. 
~Ömmh ez jól esett. Köszönöm. -Nyomott az arcomra Niall egy puszit. Én csak bólintottam és mosolyogtam rá. ~Még van a hűtőben. -Mutattam a hűtő felé. Odarohant és még falatozott. Elürítettem a konyhában, letörölgettem, így legalább nem unatkoztam. Közben dúdolgattam a kedvenc számaimat és elment az idő. Este fél hat van, és még mindig semmit nem csinálok, vettem észre magamon. Fél füllel hallottam, hogy veszekedés egy pár méterrel arrébb, de nem igazán vettem figyelme.Nem tűnt vészesnek. Néhány perccel később már dulakodásra vettettem fel a fejem. Lassan meghúzódtam a kanapé mögött, de nem birtam türtőztetni magam. Dühösen felálltam, odarohantam a három fegyveres elé és csak úgy áradtak belőlem a sértő szavak. Louis és a srác, aki nem önszántából van itt, verekedni kezdtek. Csak úgy suhantak a pofonok, de a hangjaik még ijesztőbbnek tűntek. Amikor már Louis a földön volt, és vérző orral tápászkodott föl, beleremegtem. Szemem könnybe lábadt és eluralkodott rajtam a tehetetlenség. Közbe akartam avatkozni, de nem ment.Még nem! 
~Hé, hé, hé! -Álljatok le. -Állt közéjük Harry 'A csupa sziv megmentő'. Nem, ez nem segitett.
~KURVA ÉLETBE! -Orditottam torkom szakadtából. A düh ami bennem volt szabadjára szállt. De valahogy úgy éreztem, hogy hiába hallottak meg,  még sem hallottak teljesen. ~Mi a fenét csináltok? Mi az isten van veletek? Meg áll az eszem. -Habogtam nekik.Igazából mindenki figyelt rám.Hátatforditottam nekik és jobb kezem a fejemre tettem. Fura, kattanó hangot hallottam. Fegyver tár kattant be a helyére.Louis-ra szegeződött és a tekintetek megfagytak a levegőben. A srác mutató ujja a ravaszra tapadt és meghúzta. Lelassult előttem a világ. A lövedék Louis felé tartott. Lassan, mégis gyors sebességes fúródott szivem közelébe a töltény, miközben Louis elé vetettem magam. Földre zuhantam, elgyengült a testem.Szivem alig lüktettet, és a vér már elöntötte a padlót, a kezemen folyt végig.......
~Jézusom! -Hallottam oldalról.
~Mi a fenét csináltál? -Kérdezte halk hangon Louis.
~Én csak megmentettelek. -Csúszott ki a számon egy ártatlan, kacér mosolyt.

~Gyerünk, húzzátok erősebben! -Mondta Harry, miközben karjaimat és lábaimat fogva, odébb cipeltek. Letettek és néztek. Nézték, ahogyan szenvedem.
~Ne bámuljatok már, hozzatok törölközőket vagy rongyokat és kössétek be a sebet, hogy ne vesszek sok vért. -Próbáltam utasítani őket, de magam is feszült voltam. Feszült? Nem! Én csak egyszerűen féltem, a haláltól.
~Máris! -Forgott körbe magán El és beszaladt a mosókonyhába, majd egy halom kendőt hozott ki,  a karjai között. A sebre szorította és erősen, tartotta. Ahogy kell.
~Áuwwh..-Adtam ki a fájdalmas hangokat. ~Köszönöm. -Hunytam be a szemem.Folyt rólam a víz, és alig lélegeztem már. Majd teljesen elsötétült minden és már csak a szuszogásom hangját hallottam.
*Louis szemszöge* 
~Én vagyok a hibás. -Mondtam két kezem összekulcsolva és imádkozva Hannahért.
~Szerintem le kell önteni vízzel. -Röhögött Niall. ~Vagy legalábbis vizes törölközőt kell a homlokára rakni. -Komolyodott el egyszerre.
~Kórházba kell vinni! Most! -Álltam dühösen a székről.
~Nyugodj meg! Nem a te hibád! -Nyugtatott Eleanor.
~Az én hibám. -Halkultam el, és ejtettem érte egy könnycseppet.

23 rész. Cím: Féktelen félelem (Part II)

*8 órával később* 
Behúzódva a sarokba, felhúzott térdekkel, hallgattam az óra ketyegését várva, hogy történjem már valami. Kezeim kötéllel átkötve, csak úgy mint a lábaim. Szám, le ragasztva.Szemeimmel néztem csak jobbra-balra, le és fel, a többiekre majd apára. Szívem egyre hevesebben dobogott, pulzusom is vetekedett vele. Homlokomról folyt a víz és akár a könnycseppek úgy hullottak végig, egyre piroslóbb arcomon. Talán könnycseppek is voltak? Nem tudom!
~Jól vagy? -Kúszott odébb Eliza, akinek keze-lába, szája szabad volt. Ráztam a fejem, ami a nemre vallott.
Lecsuktam szemem és próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült. Eddig nem voltam fóbiás, de mostantól utálom a bezártságot. Szerintem nem csak én voltam az egyetlen ember aki ebben a szobában arról gondolkodott, hogy-hogy jusson ki innen. Hát lehetetlen volt számomra az a képlet, ami ezt megoldja.
I'm  broken, do you hear me?
I'm blinded , 'cause you are everything I see, 
I'm dancin' alone, I'm praying, 
That your heart will just turn around.      - kezdett el énekelni Liam, és hangja lelkemnek a megnyugvás volt.
~Pofa be, selyemfiú. -Förmedt rá a férfi Liam-re aki a helyett, hogy felkapta volna vizet, tűrt.
*10 órával később*
~Én már teljesen feladtam. -Hallottam oldalról Danielle mondatát. ~Ez a pokol. Nem bírom tovább. -Nyöszörgött, majd olyan romantikusan átölelte Liam-et.
~Megértem Danielle, de nézz csak Hannah-ra, beszélgetni sem tud, velünk mert az a rohadt....-Vette csöndesebbre hangját Niall. ~Az a rohadt beragasztotta a száját és összekötözte őt, úgy hogy inkább ne siránkozzunk, hanem örüljünk, hogy szabadon vagyunk. Erősen bólogattam Niall mondatára, amin mindenki röhögött is.
~Igaza van Niall-nek! -Vette keményre a figurát Zayn.
~Gyere csak kislány! Rántott fel a kezemtől fogva az egyik férfi, és bevonszolt a lenti fürdőszobába. Lehúzta számról a ragasztó szalagot és megcsókolt. Kapálóztam és nem hagytam egy helyben a fejem.
~Hé, nyugodj le. -Nézett dühösen rám.
~Teljesen megőrültél?  -Tegeztem le, mivel egy 18 év körüli srác állt velem szemben.
~Kívánlak. -Szorított közel magához.
~Én nem! -ordibáltam, hogy hallják. Csak kérlek oldozz ki. -Esedeztem neki.
~Ha megteszed amit kérek, bármit megkaphatsz. -Ajánlotta fel a srác.
~Miért vagytok itt? Mit akartok? Ki a másik pasas? Ki vagy te? Hol laksz? Hogy hívnak? -Vágtam hozzá milliónyi kérdést a válaszra várva.
~Én nem akartam ezt. Nem akartalak bántani, csak nekem jó murinak tűnt az elején, most már nem. Pénzt akarunk, hisz apádnak van egy hatalmas bankja, tele pénzel. Erre még nem gondoltál? -beszél őszintén a srác. ~Josh vagyok, ő a testvérem Mark, a harmadik pedig az unokatestvérünk Jim. ne félj nem bántunk senkit. -Hullott le arcán egy könnycsepp. Letöröltem könnyeit, és tovább beszélgettünk, miközben eloldozott.
~Köszönöm. -Nyomtam halkan arcára egy puszit és kimentem a többiekhez.
~Elengedted? -Ment be idegesen Mark, és becsapta az ajtót, úgy, hogy a szívem is beleremegett. Nem tudtam mi lesz, talán képes megölni a testvérét azért meg kikötözött?!
~Azt hiszem, nagyon félek. -Súgta oda Eli, Niall fülébe.
~Nem lesz semmi baj, megígérem. Az életem árán is megvédelek érted?! Te vagy a mindenem és szeretlek..És ha veled történik valami én meghalok! -Mosolygott Niall, miközben kisimította Eliza haját gyönyörűen kéklő szemeiből. Nekem csak egyszerűen örült a szívem, hogy szerelmesnek látom a legjobb barátnőmet, egy olyan srácba aki mindent; szó szerint mindent megtenne érte. Most érzem igazán, hogy már elengedhetem őt. Nem kell tovább fognom a kezét, nem kell segítenem neki. Hisz van egy igaz emebr, aki ezt megteszi helyettem.
~Hé, srácok! -Szóltam fel hangosan. Felálltam a sarokból, kifújtam a bent ragadt fölös levegőt, és sóhajtottam  egy jó mélyet. ~Figyeljetek csak, rám. Ne féljetek! Nem kell! Jó, igen tudom, hogy mind veszélyben vagyunk, de mégis biztonságban. Eliza fél, de ott van neki Niall, aki megnyugtatja. Dani és Liam is ott vannak egymásnak, El és Louis is csak egymásért élnek. Itt van az apám, aki miattam fél, itt vagyok én aki Harryt és az apját védi. Mind félünk valamitől. Én bármire képes lennék mindegyikőtök épségéért.Halljátok! -próbáltam lelket önteni mindenkibe.
~Tudod mit Hannah? -nézett rám kérdően Louis. ~Szerintem kurvára nem számítunk neked. Az apád se. Nem kellenek a süket szavak. Jól tudom, hogy semmit sem tennél meg értünk. ~SEMMIT! - ordított a szemembe Louis, mint egy vadállat. Mintha nem is ő lett volna. Vérig sértett, a szívemig hatoltak bántó szavai. Nem értem mit tettem ezért, hogy ezt érdemeltem. Csak úgy sütött belőle a düh.
Lehajtottam előtte a fejem és máris hullottam a könnyeim.
~Hannah én, nem.......nem úgy értettem. - dörzsölte homlokát tenyerével. Majd próbált átölelni, de ellöktem magamtól és mélyen a szemébe néztem!

22. rész Cím: Féktelen félelem!

~Hapci! Hapci! Hapci! -Keltem fel Danielle, abba nem maradó tüsszögésére.
~Az istenét! Egészségedre már. -Néztem rá kidülledt pupillákkal. ~Bocs, bocsi..Ne,ne haragudj! -Mentegetőztem az ideges kiakadásomról. -Csak olyan feszült vagyok. -Sóhajtottam.
~Harry, Harry...Kelj fel. -Hajoltam oda óvatosan és elkezdtem a fülébe sugdosni.
~Ne, kérem ne bántson.Oda adok minden értékek csak ne bántson. -Ordibált fel hangosan, ~ de gondolom, csak ugratásból ~  hisz Harry az Harry.  ~Jó oké mondjad, mi nyomja a pici szívedet :) -Ült fel a homokból és kisimította a szemem közül ólálkodó, sötétbarna hajszálakat.
~Vigyél haza. -Néztem rá kérően. ~Gyertek ti is.Egyébként is apa már vár, nem is láttuk egymást már rég, hiányzik. Érted. -Piszkáltam meg göndör fürtjeit.Ejtett egy pimasz mosolyt pirosló arcán, felpattant a homokból és máris tette amit kértem. Én rögtön utána felemeltem hátsóm a piha-puha homokból és szaladtam "Hercegem" után aki nem feher lovon, hanem BMW-n fog hazavinni.Senkinek sem volt ellenvetése az ~Együnk nálunk~ dologgal kapcsolatban, aminek örültem.Mindenki összeszedte a kis cókmókját és beszálltunk a parkolóban virító fekete-szürke kocsiba.
~Hű, légkondi. -Nevetett fel Louis. ~Neked ilyened is van Harry? -Kérdezett rá kötekedően.
~Louis nekem mim ne lenne? -Oldotta meg egy sikkes válasszal a helyzetet. És beindította a gépezetet.
~Ó, milyen szépen szól a kicsikém! -Áradozott.
~Na menjünk már, ne várass. -Veregettem vállon, ami azt idézte elő, hogy szegénykém beverte a fejét a kormányba. ~Bocsánat! -Röffentem fel.
~Hahaha..Ne nevess. -Nézett rám zsibbasztóan, majd 120-al kirepesztett a parkolóból, egy csábos mosolyt hagyva maga után.Az út további része zökkenő mentes volt és csendes.
~Hát megjöttünk. -Sóhajtott fel Harry, 15 perccel később.Felhajtott a kocsi feljáróra és leállította a motort.
~Be jöttök? -Szegeztem nekik a kérdést.
~Hát ööm.
~Hmm.Nem is tudom.
~Hát..
~Szerintem menünk kéne, de..-Motyogták egymás után, a hülyeségeiket.
~Hát akkor sziasztok. -Nyitotta ki az autó ajtaját, és kiugrottam abból.
~Persze, hogy megyünk.Ne nevettess. -Válaszolt vissza, pár perccel később, a csíkos pólós srác.
Neon zöld, hatalmas táskámba ~ami tele volt kacatokkal~ a házkulcsot keresgéltem. Nálam ez a annyit jelent, hogy tűt a széna kazalban.
~Ó, ó megvan. -Lélegeztem nagyot. És kihúztam a táskából. Beledugtam a kulcs lyukba, és elfordítottam. Szép lassan el is fordult és kitárult az ajtó.  ~Na tessék mennyetek, vagy mennyek én?  -Ajánlottam fel, a belépést jéghideg házba.
~Menny! - Lökött meg hátulról Niall és erre a mozdulatára beestem az ajtón, és csúsztam gy métert a csempén. Becsuktam a szemem, hisz úgy könnyebb volt. Elnevettem magam, mint valami félbolond, de olyan jó volt, olyan igazi, szívből jövő.Oldalra nézve, rettenetes látvánnyal szembesültem.A nappali közepén, apa egy széken ült, megkötözve. Három símaszkos férfi, gépfegyvereket tartottak fejéhez és egy rám szegeződött. Apa homloka verejtékes volt, szemei dühösek és mégis megrémültek. nem tudtam mit tegyek, hogy elkerüljek egy hatalmas tragédiát ha beengedem az 5 srácot és a 4 lányt. Integetni, taszigálni nem tudtam, hisz a fenyegetés komolyan hangzott az idegen férfi szájából "Ha megmozdulsz, meghal a papa" ...
Nem kockáztathattam, hisz apám élete a világon a legfontosabb volt számomra, de a srác akit szeretek ott volt, a legjobb barátnőim ott voltak. Louis, Niall, Zayn és Liam ott voltak. Szinte a családom. Inkább én, mint ők. Futtattam az agytekervényeim.Izzadt a tenyerem, kiszáradt a szám és remegtek a lábaim. Nem tudom mit csináljak. Jobbra vagy balra? Fel vagy le? Ki vagy be? A teljes összeomlás szélén voltam.
~Ó, betaposok valamit aztán pihizek. -Röhögött bele a képembe Louis, oda lépve hozzám. ~Jézusom, kapta fel a fejét, meglátva a tényt, hogy baj van. Sarkon fordult és tett két lépést az ajtó felé és próbált jeleket leadni a többieknek, hogy húzzanak el innen, ha élni akarnak.
~Hé, te. Állj csak meg. -Szólt mély torokból az egyik, férfi és óvatosan visszahúzta Louis-t, pólója gallérjánál fogva. ~Többiek, gyerünk. Befelé. -Tartotta fegyverét fejőkhöz, mikor mindenkit behajtott, mint egy Isten. Én még mindig értetlenkedve álltam a helyzet elé.
Hogy kerülnek ezek ide?
Kik ők egyáltalán?
Kiért jöttek?
 Mit akarnak?
Mit tett apa?
Mit tettem én?
Vagy mit tettek a skacok?
Állandóan járt az agyam, a megoldás keresésére. És mire jó a túszejtés? A fegyverek? Az álarc? A semmit tevés? És mit tegyek én? Álljak a sarkamra és küzdjek, míg le nem puffant valamelyik? Vagy várjak türelmesen, míg sorba meghalunk? Vagy reménykedjek a túl élésben? A sok kérdés felőrlődött bennem, és eluralkodott rajtam a Féktelen félelem!