26. rész Az álom valósággá vált!

  ~Te, te csak gyönyörű vagy Hannah. -Simogatta végig Harry az arcomat, miközben én aludtam, de éreztem, hogy ő az. Mély hangja végigfutott minden testrészemen, éreztem hogy szeretem.
~Ömmh, szia.-Nyitottam ki szemeim elmosolyodva.
~Te fent vagy? -Pattan fel mellőlem idegesen Harry.
~Most ébredtem fel. Talán valami gond van? -Mosolyogtam rá édesen, és máris nyugodtabbnak látszott.
~Á,nem. Gyere menjünk le. -Segített fel az ágyból. ~Jól vagy? -Fogta meg kezeim és ölelt át a derekamnál fogva. Annyira édes volt, a pillantása, a szája, a haja, a szuszogása, az illata. Hozzábújtam, hisz nem bírtam ki. Éreztem, hogy még mindig szeretjük egymás nélkül.Még mind ketten szenvedtünk a tudattal, hogy vége hiszem egyikőnk sem akart a kapcsolatunknak véget vetni. Volt remény, újra éreztem a tüzet.
~Hannah. -Szólalt meg remegő mély hangon.
~Igen? -Pillantottam fel rá.
~Szeretlek! -Mondta ki, és a szívem beleremegett, az ajkaim kívánták az ő ajkait és vágytam rá.
~Én is szeretlek. -Mondtam ki én is és a másik pillanatban Harry már borult a nyakamba, könnyes szemekkel.
~Én vagyok a világon a legszerencsésebb ember, hogy ilyen lányt szerethetek és ő viszont szeret. -Simította odébb hajam és súgta ezt lágyan a füleimbe.
~É pedig a legszerencsésebb lány. -Csókoltam meg finoman ajkait. Visszacsókolt. Az érzés mindenek felett állt és pedig a felhők fölött 3 méterrel éreztem magam. Senki sem rontotta el ezt a pillanatot. Nem volt botrány, nem volt irigység, nem volt idegesség. Csend volt, nyugalom volt, a madarak csicseregtem és mikor ajkunk elvált egymásétól az eblak pici sarkában egy fénysugár csillant meg Harry aranyló barna szemeiben. Én pedig álltam, és néztem a fiút aki miatt az életemnek még volt értelme!