Harmincnyolcadik rész *Az álom néha valósággá válik*

Rájövök apránként, hogy nem birom tovább.
Nem tudok már hinni, s remélni egy életen át.
Nem tudom hazudni hogy jól vagyok, mosolyogni mindenkire, mikor belül meghalok ..
    Ezt érzem, és nincs mit tenni.
Már éjfél 12:00- kor én is meghaltam, nem csak anya.
  Istenem miért tetted ezt velem? Elvesztettem azt az embert akit a világon legjobban szerettem!
Harryt sem értem de figyeljetek ;)
   Az Élet Leckéje
Egy bölcs ember ült a közönség között,, vicceket mesélve.
Mindenki úgy nevetett, akár egy őrült.
Egy perc után, ugyanazt a viccet mesélte el.
Ekkor már kevesebben nevettek.
Elmondta ugyanazt a viccet újra, meg újra.
Mikor már senki sem nevetett, elmosolyodott és ezt mondta:
" Nem nevettek ugyanazon a viccen újra és újra, akkor miért sírtok ugyanaz miatt többször újra és újra?"
      Ez nagyon igaz.
Mikor már 5 órája ültem a hillaházban, anya holteste mellett ráébredtem arra, hogy egyszer tövább kellesz lépnem.
Nem rajta, hanem a miatta bennem lévő fájdalman.Felálltam  mellőle, utóljára megsimogattam jég hideg testét és visszatakartam rá a fehér lepedőt, ami alól soha nem jön ki.
     A korterembe mentem, ahol leültem a sarokba és ültem.Igen, potyogtak a könnyeim.
Aztán kopogást hallottam.
  *Kop-kop*
~Ki van ott?
~Caroline Flack
~Na takarodj.
     Ez is egy szemét nőszemélyt. Hmm..kiráz tőle a hideg.
Majd Zayn bejött és lekuporodott mellém.
 ~Hannah, én úgy.... - Kezdte el, de közbevágtam.
 ~Nem kell sajnálni Zayn.Ez így volt megirva.Ha menni kell, hát mennikel.Nem mondom, hogy nem fáj, mert k*rvára fáj, de mire jó a siránkozás, nem hozza vissz anyát. - Mondtam majd megöleltem.
 ~Igazad van, fel a fejjel.Na és mi van Harryvel? - Kérdezte kicsit félve a fejmosástól.
     ~Tudod Zayn...Egy hónappal ezelőtt: elmentem mellette és a lábam remegett úgy, hogy majdnem összeestem, a szívem hevesen dobogott, és megfogta a kezem, csak mert tudta, hogy erre van szükségem...
Ma: remeg a lábam ha elmegyek mellette, hiszen rohadt nehéz megállni, hogy ne rúgjak belé....
Hevesen ver a szívem, mert jelenléte idegesít és felküldi a vérnyomásom!
És igen, fogják még a kezem, de csak azért, hogy ne üssem be azt a pisze orrocskáját! ;]
    ~Hú, Hannah ez para.
    ~Zayn, No para, Just laza. :DDD - Majd megöleltem mert jól esett.
 Felsegített a földről és újjult erővel jöttem vissza a padlóról a normális kerékvágásba.
Kimentünk a váróterembe, ahol mindenki kisírt szemmel ült még a fiúk is. Apa arcát a tenyere fedte, hogy ne lássam mennyire fáj neki.
Odamentem hozzá, legugoltam elé és levettem a kezét az arcáról.
Letöröltem az arcán lecsorgó könnyeit, és csak ennyit mondtam :
~Hidd el apa, minden rendben lesz.Megoldjuk
~Tudom Hannah, csak egyett kérek.Légy erős, míg bírod. - Mondta majd szorosan a karjai közé húzott.
     Ezután ölelés után felálltam és  indultunk is  el erről a szörnyű helyről.
                                                                  Harry félre hívott.

- Hannah te mindig mosolyogsz ?

- Harry igen .

- Akkor is ha fáj ? 

- Harry akkor a legszebben ! ;)

    Kiérve mindenki elköszönt és részvétet nyilvánított és fel ajánlották, hogy bármiben segítenek.
~Hannah, ha bármiben kell, mi mindannyian itt vagyunk nektek. - Mondta Louis és egy erőltetett mosolyt festett az arcára.
 ~  Kösz, voltam, vagyok, meg is leszek, nem kell, hogy segítsetek..  - Ezután kocsiba ültem apával és elhagytam a kórház parkolóját.
   *  Így reggel hatkor borus idő volt és az eső is esett.A autó ablakaim úgy peregtek le az esőcseppek, mint az arcomon a könnycseppek.*